Hát ennyi volt.

Hogy gyorsan túllegyek a bejegyzésen (budin írom, hol máshol…) a tanárnővel sikerült megállapodni, hogy ha nem is azonnal, de tegnap este átnézte a dolgozatainkat és a Spanyol – Francia meccs alatt, a megbeszélt időben felhívtuk, ő pedig közölte a telefonban azt, amit hallani akartunk: mindketten megfeleltünk a vizsgán! Pontos jegy ugyan még nincs, az majd csak később, de nem is ez a lényeg;  hanem, hogy letudtuk, abszolváltuk, megcsináltuk (a jobb későn mint soha elvet követve:)

Buli este nem volt, mert Spanyolország veszített és az amúgy is lapos tavaszi szemeszter hangulatát ez végképp megölte. Nem csoda, hogy csend volt előző este a koliban, az emberek mennek haza, aki nem az még vizsgára tanul, a mulatós idők elmúltak az első szemeszterrel. Aki ottmaradt az mind panaszkodott, hogy már nem érezték jól magukat stb.

Mi csak akkor akadtunk ki nem is kicsit Istyuval, amikor Bertrand elmesélte, hogy tulajdonképpen ő is bukott kettőből, de ő visszajött és a koordinátor jófejségből nyomtatott neki egy másik lapot “jobb” eredményekkel. Elvégre senki sem nyomozza le. Bevitte a bukásmentes lapot a sulijába, közölte, hogy félreértés történt (senki sem kételkedett). Igaz mi majdnem megfojtottuk, de hát ez ott és akkor már majdnem mindegy volt… Amikor meg előkerültek a belga sörök és pralinék akkor végképp elfelejtettük ezt a “kis” gikszert. Azt azért jegyezzük meg, hogy nem rosszfejségből nem szólt, hanem mert a lelkére lett kötve, hogy nem mondhatja el senkinek.

Ennyi volt hát az Erasmus, a szép emlékek megmaradnak, az izzadtságot meg lemossuk. Függöny.

Hat, ittvagyunk, ragyogunk ismet. Ideertunk este 11-re kb, korbejartuk a hazat. hat itt olyan csend van amit itt meg nem lattam/hallottam, mialatt itt voltunk :)

Delelott meg kis ugyintezes, delutan tanulas, estefele vizsga, utana meg ki tudja :) Lenyeg, hogy 6:50-re kint kell lenni a vasutallomason…

Ilyenkor azert sajnalom, hogy nem tobb napra jottunk meg minden, de hat otthonrol egyre nehezebb elszabadulni (munka, csalad). Ugyhogy ez megmarad most egy villamlatogatasnak – viszont azt megprobaljuk kibulizni, hogy nezze at a tanarno a dolgozatunkat, hogy a kettes (negyes) megvan-e es ha sikerul, akkor nyugodt szivvel mehetunk haza, ugy, hogy letudtuk a vizsgakat.

Hát az van, hogy holnap  megyünk ki Istyuval megint a bajorokhoz egy rendkívül nehéz és szofisztikált vizsgát letenni (a tananyag kb 40 oldalnyi power point szlájd). Ha ez sikerül, akkor az a paradox helyzet áll elő, hogy a rettegett francia vizsgára amire széttanultam az agyamat már ki sem kell mennem. Persze erre kb 0.1% esélyem van, tekintve, hogy a németországi tanárok egy vadidegen csávónak akit a vizsgán látnak először nem valószínű, hogy azt mondják ránézve a dolgozatára, hogy igen fiam, átmentél :D

Kivéve, hogyha mocskosul pöpecre megtanuljuk az anyagot :)

Igazából most, így az utazás közepén megint jól esik kimenni, találkokzni a sok régi arccal (na jó, 3-an vannak még ott a 10-ből:) Úgy, hogy nem kell kintmaradni egy hétig úgy már kalandnak tűnik az utazás :D

Na lényeg ami lényeg, hogy amíg a burzsuj fiatalok egy hétig egy vitorláson süttetik a hasukat a napon, addig mi bizony keményen tanulunk és lapátoljuk a GDP-t!

hallani sem akarok többet az Erasmusról, nem hogy kimenni mégegyszer vizsgázni… Amikor a kinti koordinátor azt írja havernak arra a problémájára, hogy nem tud jelentkezni arra a tárgyra, amiből bukott előző félévben és a kinti “neptunban” nincsenek benne a felvett tárgyai meg az előkövetelmények, azt válaszolja, hogy Mi az, hogy nem emlékszik arra, hogy mit vett fel, meg a követelményekre és különben sincs hozzáférése a rendszerhez, sem ideje arra, hogy foglalkozzon a dologgal hát az kicsit kurvára kiborító, nem?

Abból a germán gecik nem fogják fel, hogy itthonról az ő acélrúdhoz mérhető rugalmasságuk miatt nem olyan könnyű ügyintézni, abból már kurvára elegem kezd lenni, pedig nem is én vagyok a legnagyobb kulimászban emiatt.

Dojcsland dojcsland über állesz…

Az úttal semmi gond nem volt, igyekeztünk filmet nézni az EuroCity-n, igazából rám is fért, hogy kicsit kikapcsoljam az agyam – nem jó dolog kattogó buksival utazni. Akarom én ezt egyáltalán?
Aztán mikor ideértem akkor megnyugodtam valahogy. Ismerős arcok, ismerős cuccok – és legfőképp a fotók a falon…ezek nélkül igencsak sivár lenne a szobácskám. Lassan visszaszivárog mindenki még a spanyolok közül is. Bevallom nem sok kedvem volt visszajönni (miért lett volna), de azért hazamenni is legalább ilyen nehéz lesz!! Sok az emlék.

Attól féltem, hogy az érkezés után ugyanazt a bezártságot fogom érezni mint anno szeptemberben, de hálistennek ez elmaradt. Ismertem mindenkit, beszélgettünk, köszöngettünk, cigiztünk együtt. Esztivel is sikerült végre normálisan dumálni neten keresztül, hiába, királyság a VoIP! És igenis, tartom magam ahhoz, hogy a legjobb a GoogleTalk! Hiába tud a skype ezer minden mást, ha a GTalk nem eszi meg a gépet, lehet mellette DC-zni. Ne feledjétek, Micimackó is GTalkon beszélt mielőtt megtalálta a mézet :)

Szóval beszéltünk 2 és fél órát és ha ez így megy tovább akkor olyanok leszünk mint a Panniék voltak a Kristóffal… :)

Szóval ha minden jól megy, akkor így zajlik majd a januárom idekint a fagyos Kemptenben :)

12-e az IK vizsga
16-a az angol
18-a az e-living
23-a német
és 24 a francia
ha ez így lenne
az fasza lenne
mert 29-én akkor síelés
és aztán 5-én irány haza!

Babszi, ha tudsz akkor 24 és 29 közt gyere ki! :)

Mégvalami. Itt konkrétan mínusz 11 fok van és egy darab sálam nincs. Sízoknit tekerek majd a nyakam köré asszem.

Idézem:

6.3. A kulfoldi tanulmanyok elismertetese csak akkor lehetseges,ha a tamogatott teljesiti a partnerintezmeny altal szamara eloirt tanulmanyi kovetelmenyeket.A kovetelmeny a bgf kvifk reszerol 4 tantargy es egy idegen nyelv eredmenyes elvegzese,vagy osszesen 30 kreditpont megszerzese.

A hat Kemptenben tanuló Erasmus-os – köztük ugyebár én is – három nyelvet és kettő-három egyéb tantárgyat tanulunk amelyek összesen kevesebb mint harmic kreditpontot érnek. Szerintetek teljesítjük a fent előírt követelményeket?

Ha igen miért, ha nem miért?

Kinézek az ablakon, csalóka szikrázás. A napfény huncutul megcsillan a szemben álló ezüstös kéményen, világos az ég alja.

Azonban hamis a ragyogás, az égre tekintve makacsul vonuló nagy szürke pamacsos felhők lógnak odafentről, szépen lassan rátelepszenek a vidékre.

Jön az SMS, Németországba és Ausztriába megérkezett a tél. Csúszós utak, havazás. Állítom, Kempten az ősz utolsó bástyája idekint… már nem sokáig.

Münchenig gond nélkül ment minden, leszálltam a kempteni vonatról, átcaplattam a megfelelő vágányhoz, cigi (az egyébként füstmentes pályaudvar egyik kijelölt dohányzóhelyén), majd a terep felmérése.

Helyfoglalásom nincs, ergo oda ülök ahová akarok.
Az egész szerelvény fülkés, ergo konnektor csak a folyosón, de a laptop úgyis törött, nem használom.

Eredmény: Mindegy hova ülök.

20 kilós pakkocskámat és a további szatyrokat és táskákat csatasorba állítottam a csomagtartóban és az ülésen az indulásra várva. Kisvártatva nekilódult a vonat és gyönyörködhettem újra az ICE2-es szerelvényekben, egészen addig amíg el nem tűntek szem elől – de úgyis ekkor jött a kaller. Elkérte a jegyemet, forgatta, majd lekezelte és jó utat kívánt…
…ekkor az eddig mellette álló 2 pacák előkapta az igazolványát, majd a “Polizei! Passport bitte!” felszólításra át kellett adnom az útlevelemet. Az egyik tovább is állt, miután elmondtam, h Kemptenből jövök, Budapestre megyel és tényleg magyar vagyok, a másik a csomagomat is látni akarta. 20 kiló (félkézzel, mert a másik kificamodva még mindig) levesz, kinyit…
…azaz kinyitottam volna, de a középső retesze nem nyílt a nagy Samsonite táskának.
“Biztos, hogy ez a maga táskája?” kérdezte gyanakodva a civilruhás zsernyák én meg néma kurvaanyázások és hangos magyarázkodások közepette ecseteltem, hogy igen az enyém és a számzárat pediglen nem használom rajta, de a pakolásnál elmozdulhatott, ezért nem nyílik, nem azért mert tele van kokainnal és emiatt nem akarom kinyitni, mert különben is irígy vagyok és neki nem adnék belőle…
Szerencsére a 3 számjegy közül az elsőt rögtön jó irányba pöcköltem el és már nyílt is a bőrönd, kificcenve belőle a kabát és az összes mosatlan. Fakabátunk még bepróbálkozott azzal, hogy hátha a törülközőbe rejtettem, ha nem is drogot, de legalább egy Mein Kampf példányt, vagy ami még rosszabb egy Otto Schily képet.
Egyiket sem találta így tovább is állt a rend éber őre és én folytathattam virrasztásomat (éjfél körül járhatott). Az ébrenlét kitartott Salzburgig, ahol a legnagyobb kétségbeesésemre 45 percet állt a vonat – ez alatt én megnem mertem elaludni, hiába van bezárva az ajtó ha egyszer rendőr van a vonaon akkor ott akármi megtörténhet. Táskával a fejem alatt majd a kezemben próbáltam elszunnyadni – esélytelenül. Aztán 2:18-kor csak továbbindult ez a fránya szerelvény, hogy a következő állomás előtt felriasszanak az SMS-ek és a kallernő, hogy Üdvözölnek Ausztriában, a GPRS Roaming partnerünk az A1 egyébiránt lúzer vagy, hogy nem alszol na meg jegyeket kérem kezelésre átnyújtani. Az óra ekkor 2:30 körül járt hajnalban. Az osztrák banya az egész vonatot felkeltette?
A kálváriának koránt sincs vége, az “új felszállók” – mert hiába hajnal közepe, ilyen is van – egyike kiugrasztotta a sínből az ajtómat így a bezárás ellenére lifegett. A kaller visszarúgta a helyére.
Olyan 3:00 körül, amikor az alvás előtti utolsó állomáson álltunk meg – esküszöm, az is lehet, hogy már aludtam – motozást hallok. Résnyire nyitott szememmel megpillantom ama szakállas rémet, aki tapasztalt utazó révén kallerkulccsal behatolt a sajátkezűleg bezárt és ezzel privátnak nyilvánított kabinba, hogy ő itt aludni fog. Nem reklamáltam az égbekiáltó pofátlanságért, de ha horkolt volna, akkor valszeg kifilézem (ha más nem hát gondolatban). Végül hajnali 3-tól, 6ig sikerült aludnom, mert akkor értünk Bécsbe és ott az egész vonat leszállt.
Magyarországra érve a vonat szokás szerint csattogni kezdett, de ez nem érdekelt mert kisütött a nap és tudtam, hogy már alig 2 óra választ el Budapesttől…

Régi de jó.

A priest and a shepherd in Australia met up during the TV quiz show. The last task was to write a short poem in 5 minutes using a word: “Timbuktu”. The contestants think deeply for 5 minutes and the priest presents his poem:
“I was a father all my life, I had no children, had no wife, I read the bible through and through on my way to Timbuktu…”
Everyone is excited and happy and applauding. And then Australian shepherd enters the stage and starts saying:
“When Tim and I to Brisbane went, we met three ladies cheap to rent. They were three and we were two, so I booked one and Tim booked two…”

Btw, megcsináltam a netet, úgyhogy most az összes spanyol örül, hogy csetelhetnek egymással, mindegy ki melyik épületben lakik – micsoda népség ;)

Nem mondom, hogy különösebb bajom lenne a lakótársaimmal, sőt egész jól megvagyunk. Mindenkinek megvan a maga rossz tulajdonság, én valszeg hangosan hallgatom a zenét a spanyol lányok sikoltoznak, a kínai csaj meg büdös.

Büdös van a szobájában és büdöset is főz. Állandóan rotyog valami (emlékezzünk csak a viccre: mindent megfőznek ami mozog és ízesítik azzal ami nem). Hát itt ez van.

update: de ami ennél sokkal durvább, az ottvan a linkfalon.

Csak eljutottunk végül Ulm-ba – bár a Deutsche Bahn ezt (illetve a visszatérésünket méginkább) igyekezett erőnek erejével megakadályozni. Még a síneket is felszedték, mint az indiánok a Winnetou-ban (igaz, ők garázdaság és anyagi haszonszerzés céljából tették mindezt, míg a DB inkább a pályarekonstrukcióra koncentrál).

Lényeg ami lényeg, megint rábasztunk kifogtuk azt a vonalat és azt a pár napot, amikor nem lehet vonaton A-ból B pontba eljutni, hanem C-n, D-n, E-n és F-en keresztül busszal kell menni G-ig, ahol újból vonatra lehet szállni. Ez este még izgalmasabb volt visszafelé, mert akkor nem is várta meg a vonat amíg a busz behozza az embereket, hanem menetrend szerint 15 perccel előbb eltűzött.

Ulmban körülbelül annyi török lehet mint Isztambulban (sok), de a nagyrészük a HMCS fajtát képviseli (ahelyett, hogy Kebab-ot csinálna) és ez abban nyilvánul meg, hogy nagyon lazán az utcán lófrálnak telefonálva, lenyalt hajjal. Mint nálunk a cigányok.

Egyetlen nevezetességre volt időnk, ez pedig nem volt más mint a dóm (apátság), amely laza 160 m magas tornyával a világon a legmagasabb. 143-at ebből meg is lehet mászni (768 lépcső), elárulom, nem könnyű, viszont kurva magas és egy kicsit tériszonyom is volt (felfelé). 2 lépcső van az út *majdnem* teljes hosszán, az utolsó 20 m-t a haragtorony felett a kupolán belül kell megtenni egy kis csigalépcsőn ami bár csak 70 centi széles (és akkor sokat mondtam) de viszont itt már a forgalom 2 irányú. Ebből kifolyólag ez a szakasz ugyanannyi ideig tartott mint az idáig vezető (az út 5/4-e).
Mindenképpen megérte felmenni, egész egyszerűen gyönyörű volt a kilátás, monumentális az egész épület, egyszerűen hihetetlen, hogy ilyen magas ojjektumot évszázadokkal ezelőtt létre tudtak hozni. A templom hajóinak belmagassága is fantasztikus, a fényképezőgép – hiába próbálta – nem tudta befogni.

Hazafelé már 3-szor átszállni (mert ugye nem várt meg a vonat), de ennek ellenére is megérte elmenni!

Képtár: Ulm (2005-10-29)

update: A dómmal szemben az épülő Sparkasse tetjén egy marha nagy ipari kamerát fedeztem fel – ez az.

Nem is tudom mi lenne velem Istencsászár nélkül.

De tudom, például teljesen elfelejtettem volna, hogy eme jeles hónap elején volt 2 éves szerény szellemi termékem, ez a blog, itten.

Köszönöm annak a napi 150 embernek aki olvas, meg a maradék 100-nak akit csak a képek érdekelnek :) Azoknak akik mindig kommentelnek, azok akik elolvassák a nyavalygásaimat és a kockulásaimat is (bár ilyen sztem max 2 van;). Köszönöm az Olvasnivalókba bekerülteknek, hogy írnak nap mint nap, a tera.hu -nak a tárhelyet és köszönöm az erasmusszal kint Kemptenben lévő barátaimnak, hogy basztak szólni, hogy ma Ulmba mennek, különben nem születhetett volna meg ez a poszt.

update: 1 órával később mennek, így legalább mosakodni van időm. köszi.

Beszarás, a spanyolok gondoltak egyet délután és elmentek Milánóba 2 napra.

Jó nagy hülye az aki hat sör és két vodkanarancs után hazajön és a pizsamába átvedlés közben kificamítja a hüvelykujját, nem?

Na ez vagyok én.

A tegnapi buliba – amire a jegyet a helyszínen kellett megvennünk Tono-ékkal (kb 10-et akartunk, de összesen volt csak 40 a helyszínen) – szóval én 2 sörrel indultam el, meg 10 euróval – ehhez képest jól lemattoltam magam. A maradék 1 euróból kiszámoltam, hogy 4 sört ittam a helyszínen (ahová egyébként, mit ott kiderült azt a 10 embert is beengedték akiknek nem jutott jegy, sőt mi több ingyen jöhettek be…). Nekem meg leégett a vacsorám, mert nekik próbáltam jegyet venni.

Amúgy rendkívül morc voltam tegnap délután, mert nem sikerült beállítani a kurva drótnélküli netet úgy ahogy akartam (router+repeater), így most csak a router van, de azt meg a spanyolok nem látják a másik épületben… Ezért ide járnak netezni hozzánk ami néha kicsit sok. Szegény Cicus meg hallgatta MSN-en hogy hogy füstölgök.

Szóval sikerült megint egy “jót” bulizni – na sebaj, talán egyszer majd tényleg élvezni is fogom.

Gólyabált akarok, most! (bár már csak egy hét amit ki kell bírni addig).

Vannak dolgok amiken hajnalban is fel tudom baszni az agyam. Mint például ez a cikk Tömören arról szól, hogy össze kéne-e kapcsolni a 2-es metrót a HÉV-vel majd az Örs vezér téren, vagy legalább ennek a lehetőségét megteremteni azáltal, hogy eleve olyan kocsikat rendelünk, amikkel ez lehetséges.

Az, hogy ez az ötlet egyáltalán felmerülhet, ismét a VEKE-nek köszönhető, nem másnak. De ők sem a kisujjukból szopják az egészet természetesen.

Visszatérnék megint Berlinhez a történet kapcsán, aki valaha is járt ott, az megerősíthet – a (tömeg)közlekedéssel semmi gond nem volt!

1: U-Bahn – azaz földalatti. Ők kéregvasutat építenek, amit lehet felülről is, nem kell hozzá mély alagutakat fúrni – a folyót pedig hídon keresztezi a metró. Minden városrészbe eljut, olyan mint nálunk a nagyobb buszjáratok, olyannyira jó a lefedettsége, hogy a közlekedéshez elég a metró (és S-Bahn) térkép, a maradék út gyalog megtehető. Hétközben hajnali 1-ig, hétvégén egész éjjel járnak bizonyos vonalakon a kocsik.

A szerelvények tiszták, van remek utastájékouztatás, minden megállóban részletes utcanévmutatós várostérképpel (ami baromi hasznos, ha a hoteledet keresed zéró helyismerettel), minden megállóban és csatlakozásoknál kijelzőkön látható a következő 2 járat pontos érkezési ideje (még 2 perc – még 6 perc) és az aluljárókban sem lehet eltévedni.

2. S-Bahn – azaz HÉV. A város magja körül több vonal is közlekedik, az S-Bahn ring körbefogja a várost. Olyan, mintha nálunk a Déli-Keleti-Nyugati lenne egy körvasúttal összekötve, amin vegyesen közlekedik a gyorsvasút és a nagyvasút. De ez nem csak a városon belül van így, az S-Bahn kimegy az agglomerációba is a nagyvasút mentén. Ez nem meglepő, hiszen a vasút üzemelteti az egészet – viszont érvényes rá a BVG (“BKV”) bérlet. Ez már itthon is kezd alakulni, BKSZ bérletet vehet az ember 10%-al drágábban, 10 évnyi vajúdás után csoda, hogy egyáltalán megállapodott a BKV/MÁV/Volán ebben a kérdésben.
Na igen, de Berlin zónákra van osztva, az A, B a bel/külváros a C az agglomeráció. (Az ABC éves bérlet ára 805 euró). Ezeket a bérleteket, illetve az összes lehetséges jegyet megveheted az automatákból, amikből minden állomáson kettő van legalább, az egyik kártyát is elfogad. Személyzetet csak a sofőrfülkében láttam.
Ja amúgy a napijegy ára 5.40 euró ami bitang olcsó (sztem) – különösen, ha azt nézzük, hogy egy jegy 2.10.

3. bicikli – azaz drótszamár. Berlinben vigyáznod kell, hogy hova lépsz a járdán – bár nem nehéz szem elől téveszteni a nem egyszer karókkal leválasztott, de minimum pirossal felfestett biciklisávot amit a gyalogosok tiszteletben is tartanak. Kénytelenek, mert annyi a bringás mint égen a csillag (nem hiába rendeztek itt többszázezres biciklis felvonulást).

Természetesen a közlekedési eszközök kombinálhatóak is, az S-Bahnról mindig átszállhatsz metróra és mindkettőn viheted a biciklidet is. Ha a lépcsőn nem megy akkor ott a lift, abba biztosan befér – természetesen az is szériatartozéka minden állomásnak.

És ha ez még mindig nem lenne elég, akkor el kell, hogy mondjam, a hálózat állandóan bővül. Több állomáson is építkeztek, új vágányok, új peronok. A Brandenburgi kapu előtt egy 40 méteres gödör jelzi az új állomás születését.

Extra: az új “metróvonal”, az U55

Bazz, ma voltam életem első franciaóráján… hát, megküzdöttem a nyelvvel. Meg is fogok még az elkövetkezendőkben, mire megértem a mondatszerkezetet egyáltalán. Ráadásul 3 óra hosszatt kellett szenvedni, 2-től 5-ig, ami plusz még rádobott egy lapáttal.

De legalább úgynéz ki, hogy lassan elkezdődik az iskola (reméljük még mialőtt végetérne).

Na húzok aludni, mert leragadnak a szemeim, holnap eLiving (ez a amolyan internethasználós különóra – vicces lesz. Szívesebben csinálnám (tanítanám?) ezt mondjuk 15 kreditért, mint sok minden más tölteléktárgyat).

A legjobb dolog a termosz. Hidegen tartja a hideget és melegen a meleget. Pl azt a teát amit még kora este főztem és most kiváló gyógyír a szamárköhögésemre :)

Persze mindent a tea sem old meg (van amikor komolyabb eszközökhöz kell nyúlni mint pl a Rocher vagy a Toffifee). Ilyen pl a Kedves hiánya. Azé a Kedvesé akivel 8 csodálatos napot töltöttünk el Németország különféle pontjain és aki engem mindennél jobban hazavár és szeret és én legalább éppúgy várom ide vissza és szeretem!

Hálistennek már 2 kezemen meg tudom számolni a napokat amelyek múltán újra látjuk egymást, de ezt a pillanatot nem csak Miatta és persze a kedves Családom miatt is várom már, hiszen remélem tudok időt szakítani mindenkire akire szeretnék az otthonlét alatt! Meglátjuk.

Viszont végre kibővült az eszköztáram a fő kommunikációs eszközzel (internet) ezzel remélem jelentősen csökkentve a mindenféle kommunikációs költségeimet… Esküszöm euróban durvábban hangzik a T-Mobileos otthoni számlám – ezentúl mindent átszámítok euróra ;)
A net bekötése persze nem olyan egyszerű mint amilyen lehetne, pláne hogy egy egész házat el kell látni (illetve 8 szobát) de úgy néz ki h sikerül. Ma, miután Esztit kikísértem Münchenbe és (nem csak lélekben) könnyes búcsút vettünk, ezzel foglalkoztam egész délután, mindenféle beállításokkal és egyéb faszságokkal. A végén vettünk egy különlegesen nagy hatótávolságú routert ami valszeg holnap használatba is lesz véve.

Mit írjak még, a suliban majd mindenféle prezentációkat kell csinálni, átrendezték az órarendet (otthoniak, dejavu?) és így 2 órám (az ötből) üti egymást, szal ujjongok. Meg útközben kiderült, hogy az a 20 eurós tétel amit a Sparkasse nem fogadott el, azt nekem kell magamnak átutalnom, különben a dupláját hajtják be. Faszomat már, hogy ezt nem lehetett leírni a levélben, amiben tudatták, hogy nem fogadták be a túlköltést.

Megyek képeket válogatni, maiket itt lehet majd elérni, a képtárban.

Voltunk ma vidámparkban (www.skylinepark.de) és baromi jó volt! Pedig lekéstük a csatlakozásunkat mert késett a vonatunk (az utóbbi időben már az a meglepő, ha egy német vonat pontosan indul), aztán, mikor odaértünk, egyből felültünk a három legparásabb dologra, ami után fél órán keresztül csak fújtuk ki magunkat meg remegtünk :)

Később jöttek a lassítók, elektromos bob, sima hullámvasút és a felejthetetlen tarzankötél, amin csak lengsz ideoda, sima játszótéri eszköz de mégis itt nevettünk a legtöbbet! Lökdöstük egymást meg puszikat dobáltunk és adtunk (tökjó, néha pont odáig lengett ki a kötél:)

Hazafelé még egyszer felültünk az egyik parásra (gömbbeülős kilövős) meg hintáztunk mégegyet és leléptünk záráskor.

A vonatig megint vissza kellett gyalogolni a faluba ahol idefele leszálltunk mert annál a minimegállónál (ahol idefele sem szálltunk le mert elaludtunk és csak azt vettük észre, hogy áll a vonat, de nem tudtuk, hogy A Megállónál, csak amikor láttuk, hogy beúszik a képbe egy tábla: Rammingen (Bay)) szóval túlmentünk és vissza kellett gyalogolni a vidámparkig, este meg vissza, mert rosszul emlékeztem a menetrendre és csak másfél óra múlva jött volna vonat. Szal gyaloglás ismét, immáron a sötét országúton, aztán vonatraszállás, újabb várakozás majd a kempteni vonaton találkoztunk előbb azzal a kallerrel akitől a múltkor pótjegyet kellett vennem, mert a Bayern ticket még nem volt érvényes (kiderült – amit nem mertem megkérdezni – hogy tényleg magyar, vagy legalábbis felvidéki) meg aztán az egyik spanyol illetve a magyar társasággal. De velük már csak a kempteni pályaudvaron.

Fantasztikus nap volt, a lekésett csatlakozás miatt megnéztük Memmingent, aztán meg kirándultunk a szomszéd faluból a vidámparkba és vissza, vonatiztunk, féltünk a befosatós hullámvasúton meg mindenféle pörgő-forgó szerkezeten, a kilőtt golyóban, sikítottunk örömünkben a hullámvasúton nevettünk a kötélen hintázás közben, nagyon jó volt!

Kár, hogy holnap (hétfőn) hazamegy Ő! :(

Képtár: Skyline park (2005-10-22)