
Örökérvényű igazság, hogy azok a bulik lesznek a legjobbak, amik előtt depisnek/fáradtnak/pénztelennek érezzük magunkat, de mégis elmegyünk és szanaszíjjel bulizzuk magunkat. Nos, itt az újabb iskolapélda.
Először is az EventsHall (Studio) kimeríti a superclub kategóriát, a Home egy ócska raktár hozzá képest. Mondjuk ez is az volt pár évvel ezelőtt :) A hely tehát nagyon korrekt, különösen tetszenek az emeleti folyosók ahonnan anélkül nyílik remek kilátás, hogy a tömegnyomorban kéne rugdosódni. Az arénát én ezennel átengedtem a vállalkozó kedvű pogósoknak.
SKC és Chris.su melegítette a publikumot egészen forró trekkekkel, általában a húsdarálós zúzdás vonalat képviselve, majd hajnali kettőkor megjelent a Pendulum.
Már elkezdtem volna röhögni magamban diszkréten, hogy háhá, Poti besz*ptad, mert ezek bizony hárman vannak (plusz az MC), de hát két ember szinte azonnal felszívódott, megjött azonban Palotai mester és diszkréten elhelyezte a lemeztáskáját a pultban, majd ahogy jött, úgy el is tűnt.
Szedtem már le pár Pendulum live-ot, ahogy szokták egy kis katyvasszal kezdtek, pár taktus mindenből, had őrjöngjön a közönség. Node aztán rá is gyújtottak sorban az összes slágerükre már az első 25 percben. Lévén 2 órás a szett elkezdtem gondolkozni, hogy mi lehet _még_ a tarsolyukban?
Sok minden nem nagyon sajnos, néhány húzósabb – és köztük pár ismeretlen – muzsika azonban átmozgatta az embereket a „holtidőben”. Míg a végén felcsendült a „Hold Your Color” összevágva (szana széjjel aprítva és összegyúrva) a Voodoo People remix-szel.
Amiből, mint kiderült 2 napja egy re-remixet csinált a bagázs amit itt játszanak először. Sokat nem hallottunk azért belőle, de annyi lejött, hogy az amúgy sem gyenge remixből csináltak egy szanaszéjjelbaszós verziót. Igyekeztem filmezni, csak hát a hang minőségét erősen befolyásolja a basszusra túlérzékeny mikrofon, a kép pedig a sötétben elmosódott lett, de valami mégis van.
Csattanónak pedig leadtak az új, 2007-es „forthcoming” albumukról egy gyaníthatóan „True Colors” címet viselő számot, aminek az alapjára erős ráhatással lehetett az „I was made for loving you baby” című örökérvényű.
Jó buli volt jó helyen és jó társaságban :) a hangulatot köszönjöm a DJ-knek a jegyet Swennek a társaságot pedig Vukának :)
update1: YouTube playlist az októberi ÉLŐ fellépésükről. Fabric London. Gitárral, érted?!
Sajtos a saját videóim túl rosszak lettek ahhoz, hogy feltöltsem, a sok basszustól behal a mikrofon. Ez egy drum and bass partin mintegy hendikep.