18. March 2007

Mobillal fizetni

Az előző bejegyzésen felbátorodva, írok pár gondolatot, hogy hogyan is lehetne használni a mobilokat egyszerű tranzakciókra. A kérdés nem lényegtelen, hiszen sok esetben kiválthatja a készpénzt.

Már régóta pedzegetik – sőt a Nokiának tesztkészüléke is volt már – ami képes az úgynevezett NFC kommunikációra. A lényeg, hogy a telefonunk hátlapját egy mezőhöz közel tartva a telefon és egy terminál képesek beszélgetni egymással (mint mikor a kártyánkkal az irodaházban “igazoljuk magunkat”), ez egy POS terminál esetében egyenlő lehet a bankkártya lehúzásával. Ebben a technológiában rettenet potenciál van, képzeljük csak el, hogy a bankunk kifejleszt egy kliens szoftvert, amire mi beállíthatunk ugyanúgy napi vagy alkalmi limitet, mint a bankkártyánkra és közlekedési eszközökön – vagy akárhol, ahol kisebb értékben rendszeresen vásárolunk – csak odadugjunk a telefonunkat a terminálhoz és autentikáció nélkül meg is vásároltuk amit akartunk. Ennek az lenne a lényege, hogy a limitet a telefonon nem lehet átállítani, csak központilag (mondjuk weben, vagy ügyfélszolgálaton), hogy ha ellopják a telefont, ne költekezhessen szanaszéjjel a tolvaj.

Ha nagyobb – saját limitünket meghaladó – értékben akarunk vásárolni, akkor telefon “lehúzása” után be kellene ütni egy kódot (akár magába a telefonba, akár a bolti terminálba). Ha pedig telefonunk épp ki van kapcsolva, akkor is le lehetne húzni, azonban akkor mindenképpen a terminálba kell bepötyögni a kódot.

Második szcenárió: fizetnénk, de nincs terminál. Nem tudjuk lehúzni. Lehet szó akár egy falusi üdülés végén a számla kiegyenlítéséről, akár egy haveri kölcsönről: telefonunkba beütjük a kedvezményezett adatait, paypal címét, legvégső esetben számlaszámát és máris mehet az utalás. Ugyanazzal a kóddal, gyakorlatilag ugyanúgy mint weben, csak nem kell hozzá számítógép. Minek is, hiszen mobilja mindenkinek van!

3 Kommentare

1. bagatel schrieb am 21. March 2007 um 1:12

legyen így!

2. amby schrieb am 26. March 2007 um 17:12

Szerintem már megjelent az a Nokia telefon (6131 NFC), amivel ez működik, legalábbis a weboldalukon eléggé úgy tűnik:
http://europe.nokia.com/A4307094

3. Jurgen Haberman schrieb am 27. June 2009 um 13:31

cool

Schreibe einen Kommentar

Folgende Tags sind erlaubt: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>