Az a bizonyos HDDVD kulcs
Akit egy picit is érdekel a tech az tudja, hogy egy über-kulcsot talált egy kíváncsi felfedező a rákospalotai szemétégető parkolójában valószínűleg egy jól elrejtett memóriacímen. Ezt néhány blog megírta, akiknek az MPAA meglehetősen morcos leveleket küldött, hogy ezt nagyon nem kellett volna. Ez pedig a közösségi web felhasználóit oly mértékben feltüzelte, hogy blogokra, flickr-re képekben, youtube-ra dalban és a diggre több száz bejegyzésben tették fel. Először moderálták a bejegyzéseket, majd Kevin Rose a digg apja engedve a nyomásnak bejelentette a moderálás felfüggesztését.
Ahogy a webisztán is írja, az embere egyre inkább elutasítják a másolásvédelmet és ezt az internet moderálásával sem lehet megkerülni, hiszen az eddig csak tartalmat fogyasztó felhasználók ma már a fogyasztás mellett kreálják is azt.
Például így:
update: Amúgy meg az AACS másolásvédelem frissíthető, így aztán a fenti történet főszereplője, az a bizonyos kulcs a nyilvánosságra kerülés után gyártott lemezeknél már nem működik, de az eddigi trendek alapján kb. 3 hét után találnak valami újabb über-kulcsot. Azért biztos ami biztos a BBC a PirateBay-jel együtt levetítette az egész országnak.
Trackback
RSS Feed
Noch keine Kommentare!