Nem most járok először az Arénában, anno a kézilabda EB-n voltam már, akkor persze nyitva volt az egész, így csalódásként ért mikor fél nyolc körül betoppanva láttuk, hogy le van függönyözve a fél küzdőtér és még az is csak félig-meddig van tele. Ráadásul a tömeg harmada biztosan emós volt, aminek egyetlen előnyét Fruzs tapasztalta – hisz így ő is látta a színpadot a törpe-gimis bandától.

Fura népség ez az emós bagázs, ketten például összeverekedtek a 30Y végén, ami abban merült ki, hogy gonoszan néztek egymás haját húzkodták nagy szomorúságukban hevesen. Persze az is lehet, hogy ez az öröm jele náluk, a rosseb érti ezt az E-generációt. Mindenesetre volt köztük néhány olyan büdös egyed, hogy az orrszőröm kihullott tőlük. A szekusok elvehették volna a pálpusztait is a bejáratnál.

A 30Y nem volt egy nagy durranás, én vártam valszeg sokat – tény, hogy lemezről jobbak (szerintem), bár az is lehet, hogy csak izgultak. A koncert utáni obligát cigiszünetből visszatérve az ilyenkor szokásos Láthatatlan Légió játszott egy olyan 45 percet, mire nagy nehezen átadták a helyüket a Muse-nak. Maradhattak volna még néhány White Stripes szám erejéig.

Már kezdtem unni magam, kedvem lett volna hazamenni, de ez az inger egyből elmúlt az angol srácok színpadra lépésével. Világossá vált, hogy a hazai együttesek hiába csinálnak személyes varázsukkal és zenéjükkel hangulatot és őrületet, ha nincs megtámogatva színpadtechnikával akkor csak a fele élményt kapod. Átlátszó kivetítőpanel, mögötte csillagos eget imitáló fénypontok, két tucat stroboszkóp (enélkül meglettem volna…) tucatnyi füstokádógép tökéletes szinkronban. Hat kamera ami torzítva vetítette az együttes mögé az élő képet, vagy animációkat, volt kivilágított, átlátszó fedelő zongora stb.

Matthew Bellamy intergalaktikus, hosszan kitartott hangja nélkül persze sehol sem lenne a zenekar, de vele és a fenti showelemekkel megtámogatva kb olyan volt a koncertélmény mintha úsznál az űrben, leszámítva a számok végi, indokolatlanul hosszú és zúzós gitárszólókat/párbajokat, de ezek bizonyára néhány nem várt csillagközi hadsereg összecsapásai lehettek. A fotonágyú használatát mondjuk betiltanám, néhány bekapott nyaláb után alig láttam már (lásd még: stroboszkóp). A ráadáskor pszichedelikus óriáslufik hullottak valahonnan sok kis fecnit tartalmazva, a közönség egy ideig játszott velük majd kidurrantak a fecniket szíjjelokádva. Sajna ahhoz túl hátul álltunk, hogy nekünk is jusson, akinek maradt az árulja már el, hogy mi volt a papírokon :)

A koncert után egy sör még befigyelt hazafelé, de még így is otthon voltunk 1-re. Ilyen estét még sokat :) A jegyekért pedig külön köszönet a Habostortának.